Gyuszi története:
Ma reggel egy fiatal srác le akart ugrani a Dunaújvárosi Pentele hídról.
Ahogy megláttuk egyből mondtam a feleségemnek , hogy álljunk meg az autóval, és oda sétáltam a sráchoz, aki akkor még csak készült arra, hogy levesse magát.
– Van kedved beszélni velem? – léptem oda mellé óvatosan.
A srác tekintete nem volt tiszta. A szemében láttam a szomorúságot.
– Nem bírom tovább… – mondta halkan.
Nem akartam nagy szavakat, monológokat mondani neki. Csak azt, amit én is megéltem.
– Én is voltam így, tes… – mondtam neki.
– Tavaly volt egy nehéz időszakom, amikor elgondolkodtam azon, hogy feladom… bár én nem a hidat választottam..
– Tényleg? – mondta csodálkozva.
– Persze. Sokan át esünk ilyenen, csak nem beszél róla senki. Bárhogy is vagy, hidd el, van kiút belőle – mondtam neki biztatóan.
– Ebből nincs sajnos… – mondta, és közelebb lépett a híd pereméhez.
– Ne csinálj butaságot, nem éri meg, hidd el nekem… – mondtam, miközben elővettem a telefonomat, hogy írjak a feleségemnek egy üzit ,hogy hívja a mentőket..
– Az én életem, én döntöm el, mikor lesz vége – közölte rezzenéstelen arccal.
– Én is ezt hittem… nem tudom, hogyan jutottál el idáig ott belül, de nekem mesélhetsz. Itt vagyok tényleg – mondtam neki.
– Nincs semmi értelme az életemnek. Mindenkinek csak fájdalmat okozok. Jobb lesz mindenkinek nélkülem…válaszolta kilátástalanul.
– Pont ugyanezt éreztem tavaly. De hé, nézz meg: itt vagyok. Van egy 4 éves lányom, feleségem. Van miért és kiért élnem. Neked van családod?..kérdeztem
– Egy barátnőm… volt – mondta csalódottan –, de megcsalt – közölte, erősen a szemembe nézve.
Értem, szóval erről van szó – gondoltam magamban.
– Ez nem a te hibád. És tökre fiatal vagy még, lesz még lány az életedben. Persze könnyű ezt mondanom, mert biztos nagyon szeretted…
– Igen, nagyon – vágott közbe.
– Figyelj, hogy is hívnak? Én Gyuszi vagyok – nyújtottam a kezem felé.
– Áron – mondta, és kezet fogott velem. Ekkor már eljöttünk pár lépéssel a híd peremétől.
– Figyelj, Áron, előtted az élet. Egy lány miatt ne add fel az életed, basszus… – fogtam meg a vállát.
Közben hallottam a mentőautót, ahogy száguld felénk.
– Te hívtad ki a mentőket? – kérdezte csodálkozva.
– Amikor én ilyen helyzetben voltam, nem volt, aki kihívja nekem. Csak szerencsém volt: azokon a síneken, ahol sétáltam, évek óta nem járt vonat – mondtam nevetve.
Elnevette magát.
– Milyen bolond vagy – mondta Áron nevetve.
Leültünk a híd kövére, és megvártuk a mentőautót. Nem adta fel az életet.
Hálás voltam Istennek, hogy ott lehettem mellette.
Amikor elköszönt tőlem, Áron szemében már láttam a reményt. Búcsúként csak ennyit mondott:
– Vigyázz a családodra, Gyuszi…
És a mentőautó ajtaja becsukódott...
