Kisgyerek halt meg a Sárvárnál történt balesetben. Börtönbüntetést kap a kocsit vezető sofőr?


Kisgyerek halt meg a Sárvárnál történt balesetben. Börtönbüntetést kap a kocsit vezető sofőr?

 


A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása és kilenc rendbeli segítségnyújtás elmulasztása és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy hivatásos büntetés-végrehajtási dolgozó ellen. A vádirat szerint a balesetet okozó sofőr észlelte a szerencsétlenséget, azonban nem törődött azzal, hogy a felborult autóban megsérült-e valaki, egyszerűen csak tovább hajtott.


Német család szenvedett balesetet

A hivatásos börtönőr 2019 augusztusában autózott Sopron felől a Vas megyei Sárvár irányába, egy 2×1 sávos főúton. Közvetlenül mögötte haladt egy hétgyermekes német család autója, amelyben egy házaspár és kiskorú gyermekeik utaztak. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

 

Mindketten előzni kezdtek

A végzetes ütközést az autók előzése okozta: a német rendszámú autó az előtte haladó két jármű szabályos előzésébe kezdett, amikor a börtönőr a tőle elvárható figyelem és körültekintés elmulasztásával szintén előzni kezdett. A szabályosan közlekedő külföldi jármű az ütközés elkerülése érdekében letért a bal oldali útpadkára, majd ellenkormányzást végezve a jobb oldali vízelvezető árokba csapódva felborult.

 

Nem élte túl az egyik gyerek

A brutális baleset miatt a leghátsó üléssor bal oldali ülésén utazó 14 éves kiskorú olyan súlyosan megsérült, hogy másnap a kórházban életét vesztette. A többi utas könnyű sérüléseket szenvedett.


Figyelmetlenség okozta a tragédiát

Az ügyészségi vádirat szerint a szörnyű baleset azért következett be, mert a börtönőr anélkül kezdte meg az előtte haladó járműszerelvény előzését, hogy nem győződött meg arról, hogy a járművének előzését korábban már megkezdték. Ennél még nagyobb baj, hogy a fegyőr segítségnyújtás nélkül elhajtott.

 

Nem segített a családnak

A vád szerint a börtönőr látta, hogy balesetet okozott a járművével, viszont nem állt meg a felborult jármű utasainak segíteni, nem nézte meg, hogy megsérült-e, élete vagy testi épsége veszélyben van-e valakinek, hanem megállás nélkül tovább hajtott. A börtönőr a cselekményével több KRESZ-szabályt is megszegett.


Ez lehet a börtönőr büntetése

A nyomozó ügyészség halmazati büntetésként végrehajtandó börtönbüntetést és járművezetéstől való eltiltást indítványozott a vádiratában a Sárvári Járásbíróság felé.