.

Rákot diagnosztizáltak Fresh Andinál... már tejesen kopasz.. megrázó felvétel



Az énekesnőnél januárban mellrákot diagnosztizáltak.


Villányi Andi a ma megjelent Best magazin címlapján osztotta meg, hogy az elmúlt hónapokban mellrákkal küzdött. Az énekesnő januárban talált egy csomót a mellében, a biopszia pedig igazolta, hogy rosszindulatú daganatról van szó.


Sokáig szinte fel sem fogtam, mi történik velem. Pár nappal később elmondták, hogy elkerülhetetlen a kemoterápia, sőt addig meg sem műtenek, amíg nem esem át ezen a kezeléssorozaton. Nem szégyellem: a párommal mind a ketten sírtunk

– mesélte Fresh Andi, akit a 16 alkalmas kezelés nagyon megviselt.


Nem elég, hogy az ember külseje megváltozik, a kínzó rosszullétekkel is meg kell küzdenünk. Volt olyan nap, amikor harminckétszer hánytam. Hívni kellett az ügyeletet, hogy infúziót kapjak: majdnem kiszáradtam. Még egy korty víz sem maradt meg bennem. Mindenki, aki a kemoterápiát végigcsinálja, egy hős. Bizony, nagyon megcincálja az embert. Úgy éreztem, hogy elveszítettem a nőiességemet. Amikor a párom kopaszra nyírt egy géppel, az mindkettőnk számára roppant megrázó pillanat volt. Igyekeztünk mindent viccesen felfogni, de akkor nem ment: végigsírtam a fodrászkodást. A parókaviselés miatt pedig folyamatos üldözési mániám volt, gyűlöltem. Állandóan azt figyeltem, ki jön rá arra, hogy ez nem az igazi hajam.

Az előadót két hónappal ezelőtt megoperálták. A műtét jól sikerült és az orvosok áttéteket sem találtak, ennek ellenére még át kell esnie a sugárkezelésen is, de úgy érzi, már most maga mögött tudhatja a betegséget.



Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék