Remegő kézzel merem a levest a lábasból. Már nem is emlékszem, mióta remeg így a kezem. Régen sokkal fürgébb voltam, meg se kottyant ellátni három gyereket. Ma meg már magamat is nehéz. Kifulladok, ha haza kell cipelnem a piacról egy zsák krumplit. Nem is bírok olyankor mást hozni, másnap megint megyek, akkor majd megveszem a többit. Útközben leülök egy padra pihenni. A bevásárlólista másik oldalára írtam fel, hogy mit ne felejtsek el semmiképp: hát persze. A kis unokám születésnapja. 2 éves lesz, de még egyszer sem láttam őt.
Bori néni igaz története.
Megöregedtem…
Ma éjszaka sem tudtam nyugodtan aludni. Fáj a jobb vállam és a csípőm is. Óránként felébredek rá. Van, hogy felkapcsolom a villanyt és olvasok egy kicsit, aztán arra ébredek, hogy elbóbiskoltam a könyvvel az ölemben. Néha a kisrádiót is bekapcsolom, ha nem tudok aludni. Hajnalban meg kipattan a szemem. Évek óta nem tudok 4-5 óránál többet aludni.
Bezzeg amikor fiatal voltam! Emlékszem, Zsófikám reggel mindig korán ébredt, olyan 6 és 7 óra között. Én meg nem bírtam felkelni az ágyból, és szépen megtanítottam neki, hogy hagyja anyucit aludni reggel. Így amikor felébredt, csendben kiosont játszani, nem ébresztett fel engem. Talán nem töltöttem vele elég időt?
Elhúzom a függönyöket, hogy egy kis fény szűrődjön be a szobába. A lábamnál már ott ólálkodik Cirmi. Szegény, ő is nagyon öreg már, ki se teszi a lábát itthonról. Pedig régebben volt, hogy 2-3 napra is eltűnt, aztán mindig hazakeveredett. Vadászott is, és szerette a kis zsákmányait letenni nekem nagy büszkén a padló kellős közepére. Még Julcsikám hozta haza a macskát, de amikor férjhez ment, nem vitte magával, így hát megmaradt nekem.
Minden nap megpuszilgatom a fényképüket
Julcsi a kisebbik lányom. Két kisfia van, most várja a harmadik babáját. Németországban élnek. Minden évben küldenek magukról és a gyerekekről fényképet. Ide szoktam kitenni, a komódra. Minden nap megpuszilgatom a képüket. És imádkozom értük. Hogy egészségesek legyenek és sikerüljön minden álmuk, vágyuk, a gyerekek jól tanuljanak és legyenek nagyon boldogok.
Nagyon hiányoznak. Évek óta nem láttam őket. Mindig ígérik, hogy majd jönnek, de nem jönnek. Túl elfoglaltak. Messze is vannak. Valahol megértem. Egy könnycsepp gurul végig az arcomon. Miért vagyok szomorú? Hiszen büszke lehetek rájuk! Mindkét lányomból nagyszerű ember lett. Férjhez mentek. Sikeresek. Boldogok. Szép gyerekeik vannak. Kívánhatnék többet?
Karácsonykor is otthonkában vagyok, úgyse jön senki
Eszembe jut, hogy ma kell virágokat locsolnom. De előbb felöltözöm. A tea közben elkészült, amit odatettem. Kinyitom a ruhásszekrényt. Kiveszem az otthonkámat. Végigsimítom a kezemmel a legszebb blúzomat és szoknyámat. Az idejét se tudom, mikor vettem fel utoljára. Mindig akkorra tartogattam, amikor ünnepeltünk a családdal. Születésnapokat, névnapokat, de ez volt rajtam húsvétkor és karácsonykor is.
Ma már karácsonykor is otthonkában vagyok. Úgyse jön senki. De azért Zsófikám és Julcsikám is felhív telefonon. Olyankor hallom az unokákat is a háttérben. Néha átadják nekik is a telefont. Szorongató érzéssel a torkomban beszélgetek velük. Azt sem tudom, mi a kedvenc játékuk vagy mesekönyvük, hogy labdázni szeretnek vagy festeni.
Teljesen kifulladok, mire felöltözöm és beágyazok. Az ágyneműhuzatra én magam hímeztem a kis kék madarakat és a rózsaszín virágokat. Régebben sokat hímeztem. Danika két éve született. Most lesz a születésnapja. Amikor Zsófikám várta őt, akkor megleptem egy takaróval, amit neki horgoltam. Meg egy pár téli holmival is: készítettem nekik kiskesztyűt, sapkát, sálat, pár kisruhát is. De már nem merek belefogni ilyenbe. Nem azért, mert remeg a kezem. Hanem mert azt sem tudom, hogy mekkora méret kellene. Hogy milyen színben tetszene. Hogy örülnének-e neki.
idős nő kezeSabine van Erp képe a Pixabay-en
Holnap lesz a kisunokám második születésnapja, akit csak fényképről láttam
11 óra. Be kell vennem a gyógyszereimet. Az asztalra vannak kikészítve, mindegyik dobozára ráírtam, hogy melyiket hány órakor kell bevennem. Odacsoszogok a papucsomban. Az asztalon hever a naptáram is. Pirossal be van karikázva a péntek. A kisunokám születésnapja. Már odakészítettem egy borítékot. Belecsúsztatom a pénzt és lezárom. Majd holnap a piac után feladom.
Az előszobába megyek, hogy megetessem a cicát. Lassan lépkedek, nagyon fáj a csípőm. Lehajolok a tányérért. Cirmi már a lábam alatt sertepertél. Már csak ő maradt nekem. Belenézek a tükörbe. Egy fátyolos szemű, ráncos, idős asszony pillant vissza. Felsóhajtok. Mit rontottam el, hogy évek óta nem jönnek a gyerekeim és az unokáim?
