.

Holnaptól a világ összes országa vörös zónává válik. Ne utazzon senki más országba, kéri a kormány mindenkitől

 


A magyar konzuli szolgálat az alábbi országokba nem javasolja a beutazást: a világ összes országa.

A magyar konzuli szolgálat frissítette tájékoztatását a szeptember 1-től érvényes korlátozásokkal kapcsolatban. 

A rövid tájékoztatóban a tömören és egyszerűen sorolja fel az utazásra nem javasolt térségeket, amelyek az alábbiak: 

A világ összes országa :



Erika ölébe kapta az unokáját, és egy vonat elé ugrott. Adósságot és pusztítást hagyott magam mögött



Kisunokáját ölelve ugrott a vonat elé az öngyilkos nagymama 2018-ban Horton. F. Erika tette mindenkit sokkolt. A négyéves kisfiú édesanyja, Juhász Brigitta azóta se heverte ki a gyászt. A Ripost két év után ismét meglátogatta az asszonyt, aki megdöbbentő dolgokról számolt be lapunknak.

 Az asszony a baleset napjáról annak idején beszámolt kollégánknak. Teljes

nyugalommal engedte el a kis Benettet a nagymamával, semmiféle előjele nem volt a bajnak. Néhány órával később a rendőröktől tudta meg: édesanyja Benettel együtt egy vonat alá ugrott.

El kellett költöznie a történtek után


Most az asszony házánál már más nyitott ajtót. A helyiek úgy emlékeznek a balesetre, mintha csak tegnap lett volna. Útba is igazítottak, kiderült, hogy Brigitta az új párjával egy családi házban él, két németjuhásszal.


„El kellett jönnöm az előző lakásból” – kezdte lapunknak Brigi. –

„Először messzire, egy otthonba kerültem, majd visszajöttem ide. Ez a ház az anyámé volt, én örököltem, a rothadó falaival és az adósságával együtt… Mivel a párom és én is tolókocsisok vagyunk, nem áll sok pénz a házhoz, pedig a félmillió forintot, ami a házon van, ki kell fizetnünk.”

Elvetette a magzatot a tragédiát követően


Brigitta állapotos volt, amikor a baleset történt. Nagyon örült neki,hogy Benettnek lesz egy kistestvére, de a történtek után nem tarthatta meg a babát.



„Nagyon megviselt a fiam és anyám halála” – mondta a ripost-nak.

„Akkoriban csakis az adott valamelyest erőt, hogy növekszik bennem az kis élet, de ez is hamar véget ért. Az akkori párom kijelentette, hogy ő nem akar gyereket, és nem érdekli, hogy én igen, vetessük el. Így hát megtettem. Többet már nem leszek anyuka.”


„Hiába nem voltam ott a tragédiánál, mégis engem hibáztatnak, mert az én anyukám tette ezt a szörnyűséget. Senki sem áll szóba velem, ami nagyon rosszul esik. Néha én is magamat hibáztatom, hiszen itthon voltam aznap. Magam mellett kellett volna tartanom Benettet, és akkor nem esik bántódása…

Sütizni indult a nagymama a kisfiúval

Ahogyan azt korábban a ripost megírta, F. Erika reggel mosolyogva indult el otthonról a kis Benettel. Biciklivel a közeli cukrászdába mentek, ahol a helyiek szerint ugyanolyan jókedve volt, mint bármikor máskor. Ezután vitte a gyereket az átjáróhoz, ahol a kisfiú integetett a vonatoknak. Információink szerint egy pillanat alatt történt a tragédia: Erika az ölébe kapta unokáját, magához ölelte és az érkező vonat elé ugrott.

Ebben a pillanatban érkezett meg a vihar, percek kérdése és jön a zuhé



Peremfelhővel érkezett az első zivatarlánc délnyugat felől. Hamarosan

Gyorsan mozgó zivatarlánc lépte át a határt délnyugaton, mely már Pécset is elérte. Látványos felvételek érkeztek:






AZONNALI ISKOLABEZÁRÁS A KORONAVÍRUS MIATT! Sok szülő érintett!

 


Most érkezett: elmarad az iskolakezdés Győrújfalun, koronavírusos az egyik tanító

A Nemzeti Népegészségügyi Központ döntése alapján holnap nem nyit ki a Győrújfalui Általános Iskola, a gyerekek nem kezdhetik meg a 2020-2021-es tanévet. A döntés meghozatala során az az Oktatási Hivatal protokollját követték.

„Sajnálatos módon egy tanító nénink pozitív Covid-tesztet produkált, aki a múlt héten tantestületi ülés keretein belül ráadásul a teljes tanári karral érintkezett. Ha minden a reményeink szerint alakul, akkor szeptember 7-én (hétfőn) kezdődik a tanítás az intézményünkben” – írta közösségi oldalán Nagy Imre Attila polgármester.

Információink szerint a múlt hétfőn megtartott tantestületi értekezlet után az egyik tanító néni másnap lázas lett. Az orvosi vizsgálat, majd koronavírus-teszt után derült ki, hogy pozitív eredményt produkált. Emiatt most a nevelési értekezleten résztvevő pedagógusok is karanténba kerültek, s őket is tesztelik. Ha nem találnak újabb esett, akkor jövő hétfőn indulhat az iskola Győrújfalun. Addig a digitális oktatás nem kezdődik el a tanintézményben.

5 évet dolgoztam egy Budapesti Temetkezési Intézetnél. Most kitálalok!



5 évet dolgoztam egy olyan helyen,a Budapesti Temetkezési Intézetnél ahol embertelen körülmények között kellett végezni azt a hivatást, “munkát” ami, talán az egyik legkeményebb a világon…megküzdeni a szagokkal, és néha a látvánnyal…egy olyan helyen, ahol emberszámba sem vettek engem, és még jó néhány munkatársamat..egy olyan helyen ahol semmi nem számít csak az, hogy a munka el legyen végezve…más kérdés, hogy hogyan….

ahol egy kézfertőtlenítőért évekig kellett könyörögni, és akkor sem kaptuk meg….ahol a védőitalunkkal mostunk kezet nagyon sokszor, mert más nem volt…egy olyan helyen, ahol a “főnök” úgy beszélt az emberekkel ahogyan kedve tartotta….

egy olyan helyen ahol brutálisan komoly dolgokról “hibákról” egyetlen egy szó nem lett leírva, és kijavítva…egy olyan helyen, ahol a felső vezetés egyik embere megengedheti magának azt a kijelentést, “ne törődjenek azzal ha nagyobb fékezésnél eltörik az elhunyt nyaka, tegyék csak be fejjel az autóba, mert ez a technológiai utasítás” PERSZE MEGSZEGTÜK, ÉS MÉGSEM RÚGTAK KI ÉRTE….egy olyan helyen, ahol az én életemmel, és szabadságommal szórakoztak….


egy olyan helyen, ahol a fertőzőveszélyes ládát simán becipeltették velünk kórházakba, és ott az ételszállító liftbe kellett a fertőzőveszélyes ládában az elhunytat szállítani…egy olyan helyen, ahol simán elvárták hogy gyalogolj be az intenzív osztályra egy ilyen ládával….egy olyan helyen ahol ezt számtalanszor jeleztük,és nem érdekelte őket…egy olyan helyen, ahol a saját cégemet kellett “MEGLOPNOM” hogy az elhunytra, rákerüljön legalább egy lepedő..

EZT NEVEZIK VÉGTISZTESSÉGNEK….

egy olyan helyen, ahol a kegyeleti törvényeket velünk tartatják be, de burkoltan megkövetelik ennek be nem tartását…..egy olyan helyen, ahol semmit nem ér a szakmai véleményed-tudásod….egy olyan helyen, ahol azt sem tudták, hogyan működik ez a része….egy olyan helyen, ahol az embereket félelemben tartják, és fenyegetik….egy olyan helyen, ahol egyedül felálltam és nemet mertem mondani…egy olyan helyen, ahol jelentést tettem, majd addig vitték a dolgot, amíg engem függesztettek fel….egy olyan helyen, ahol semmi, és senki nem számít….


"Csak édesanyám halála után tudtam meg a gusztust@lan bűnét.. Soha nem fogom neki ezt megbocsátani!"

 


Sosem fogunk tudni megbocsátani neki, tönkretette az életemet! 

Az első csapás akkor történt, amikor a 19 éves lány 2001-ben eldöntötte, hogy élete első lakását kiveszi, hogy el tudjon költözni az egyetemről egy olyan helyre, ahol a két macskája is vele lehet. Nagy lépés ez egy fiatal életében az önállósághoz vezető úton, és ő is teli volt lelkesedéssel és izgalommal.


Ilyenkor annak rendje és módja szerint végigment a kötelező háttér vizsgálatokon, és legnagyobb meglepetésére kapott egy levelet az egyik szolgáltatótól, hogy előleget kell letennie, ha be akarja köttetni az elektromosságot, a rossz adósbesorolása miatt.


Először azt hitte, hogy csak valami félreértés, mivel még életében nem vett fel hitelt, de azért lekérte a nyilvántartását. 6 hét múlva egy vaskos boríték érkezett, és 10 oldal hosszú volt, amin a ki nem fizetett adósságai sorakoztak. Az országban csak 2% ember volt, aki még nála is rosszabb helyen állt. Annyi tartozás volt a nevén felvéve, hogy több élet is kevés lett volna ahhoz, hogy visszafizesse.


Ekkor a lány úgy döntött, hogy elkezdi lenyomozni, mi történhetett. Azt tudta, hogy a kis boltot vezető apjának és könyvelő anyjának 10 évvel korábban visszaéltek a személyazonosságával, és most attól tartott, hogy ugyan az az ember lop az ő nevében is.


Azt tette, amit bárki tett volna a helyében, felhívta a könyvelő anyját. Sírt neki a telefonban, de az anyja nyugodt és érzelemmentes maradt, majd ezt mondta.


„Akárki is tette ezt, nem volt személyes, csak üzleti érdekű. Tanulj meg együtt élni vele.”


A lány elment a rendőrségre, de ott csak egy papírt kapott, amit a bankoknak tud felmutatni. Ettől a naptól kezdve annak szentelte az életét, hogy tanulmányozza a személyiséglopás jelenségét, és az anyja segítségével felkutassa azt, aki ellopta az övét. De a tolvaj mindig egy lépéssel előtte járt.


Aztán 2013-ban az anyja súlyos beteg lett 66 évesen elhunyt. Nem sokkal ezután egy telefonhívás érkezett az apjától, hogy épp az elhunyt felesége holmijait rendezi, és talált egy hitelkártyát, amit 2001-ben használt a lánya, vagyis ő. Ebből vita kerekedett, mert a lány tagadta, hogy bármi ilyet tett volna, de az apja hajtogatta, hogy itt van minden papír, még a születési anyakönyve is.


Ezután jobban belemélyedtek a papírok előásásába, és kiderítették, hogy a lány anyja 135 millió forintot lopott el tőlük hitelek formájában. De ez nem volt minden. Az még mindig rejtély volt, hogy mire költötte a pénzt és hol. Kiderült, hogy számos nevet használt, mindenki máshogy ismerte. A lány még az anyja osztálytalálkozójára is elment, ahol senki nem ismerte azon a néven, amin ő.


A lány azóta is próbálja kideríteni, mi történt pontosan.

8 dolog ami megváltozik a személyiségedben, ha elveszted a szüleidet..



Van egy mondás: “Ha a szüleid meghalnak, lemegy a nap.” Akármilyen bonyolult is a kapcsolatod az édesanyáddal és az édesapáddal, ebben a mondásban van valami. Az élet megy tovább, jönnek az új generációk, az új “utazók” itt a Földön, de számodra az egyik legfontosabb melegség, és a legerősebb fényforrás már megszűnik. Egy szülő halála soha le nem írható veszteség. Pótolni nem lehet, csak megtanulni együtt élni a hiánnyal. A pszichológusok szerint az emberi személyiségben ezek a legfőbb változások mennek végbe, ha már a szülei nélkül kell tovább élnie.


#1 Rájössz a család fontosságára


Addig valahogy olyan természetesnek vetted. Vannak ők, a szülők, szereted őket, vagy néha veszekszel velük, egyszerre imádjátok és idegesítitek egymást, VAGYTOK egymásnak. Amikor viszont ez a természetes védőburok megszűnik, rájössz, szó szerint a bőrödön érzed, milyen fontos is a család, a “fészektudat”, és a feltétel nélküli szeretet, amit csak a családtagjaidtól kaphatsz meg.


#2 Egy időre elmegy az erőd


A szülők elvesztése akkora fizikai és mentális trauma, ami egy jó időre jelentősen lecsökkenti az energiaszintedet. Legyengülsz, hiszen gyászolsz, de más is történik: velük egy részed vész el, visszahozhatatlanul. Hiszen belőlük vagy, nemcsak testileg, hanem a személyiségedben is. Szinte mindenki végtelen magányt él át ilyenkor, sőt, mintha egy testrészét vágták volna le. Ez nagyon megterhelő, de idővel túl lehet jutni a nehezén.


#3 Összetörtség


A szülők elvesztése a világ egyik legnagyobb fájdalma (talán csak egy gyerek halála múlhatja felül, de ilyen dolgokban nem lehet hasonlítgatni). Bár anyánk és apánk esetében tudjuk, hogy a világ rendje szerint ők mennek el hamarabb, felkészülni a fájdalomra akkor sem lehet. Azt az összetörtséget és magányt csak akkor értjük meg, amikor átéljük. Életünk más veszteségei, fájdalmai ilyenkor sokszor relativizálódnak.


#4 Dühös leszel, ha mások a szüleikre panaszkodnak


Egyszerűen ezért, mert nekik még vannak. És te úgy érzed, minek panaszkodnak, fel sem fogják, mekkora szerencséjük van, hogy még egyáltalán van min panaszkodni. Ez a düh is természetes érzés ilyenkor, csak tudni kell kezelni.


#5 Irigyled azokat, akiknek még élnek a szülei


Ez összefügg az előző pontban leírtakkal. Fáj látni, hallani is, hogy valaki más még megölelheti az édesanyját, hallgathatja az édesapja zsörtölődését. Ilyenkor jössz rá, milyen kegyetlen útitárs is a “nincs”, és arra is, hogy neked ezentúl már így kell élned, mert nem tehetsz mást.


#6 Elmúlnak az ünnepek


Vagyis többé egy ünnep sem lesz ugyanolyan, mint amikor még a szüleid éltek. Nem tudsz úgy örülni a jeles alkalmaknak, még akkor sem, ha együtt vagy a saját családoddal. A gyerekeid örömét persze átéled, az sok mindenért kárpótol, de az, hogy a karácsonyfa mellett vagy a szülinapi asztalnál már nem ülnek ott a szüleid, végleg megtöri az igazi, gyermeki varázslatot a lelkedben.


#7 Azon kapod magad, hogy fel akarod hívni őket


Mert történt veled valami, jó, rossz, vagy csak izgalmas, és ahogy egész életedben, meg akarod osztani velük. Szinte már rajta van az ujjad a nevükön a telefonodban, aztán rájössz, hogy már senki sem fogja felvenni. Az üresség, amit ilyenkor érzel, szintén természetes, és idővel enyhülni fog, de teljesen elmúlni sosem.


#8 Rájössz, mennyire természetesnek vetted őket


Igen….akkor, amikor már nincsenek. Ez is érthető, emberi dolog. Egész addigi életedben voltak neked, hívhattad őket, felugorhattál hozzájuk, nekik mindig a “kicsikéjük” maradtál. Ha elmennek, ez az érzés is odalesz. Érezhetsz bűntudatot is, amiért életükben nem értékelted őket eléggé.


Akiknek még élnek a szülei, végiggondolhatják a fenti pontokat, és ők még tehetnek valamit, hogy a gyász és a veszteség egyszer majd elviselhetőbb legyen. Például törődhetnek a szüleikkel, amennyit csak tudnak. Szerethetik őket, elvihetik őket programokra, bevonhatják őket az életük apró eseményeibe. Közhely, de igaz: értékelni kell minden pillanatot velük. Mert egyszer késő lesz

Ledudálta a szabálytalankodó Rendőrautót..Ez történt utána videóval

Olvasónktól kaptunk egy általa rögzített videót
.
Sajnos előfordul, hogy a rendőri állomány bizonyos tagjai időnként nem viselkednek példamutatóan. 
A fedélzeti kamerák világában megesik, hogy egy-egy ilyen szituációt lencsevégre kap az utca embere.

“Álmos szombat délután történt az egész, nulla forgalommal, mögöttem abszolút nem volt autó… nem közel, nem messze, nem távol: egyáltalán nem volt autó, teljesen felesleges volt a feszkózása…” – írja olvasónk

Az eset abból a szempontból is érdekes, hogy a felvétel készítője elég egyértelműen a rendőrök tudtára adta a nemtetszését egy hosszú dudaszóval. Erre láthatóan nem érkezett reakció.


7 női tulajdonság, amit a férfiak nagyon vonzónak találnak



A tudósok azt állítják, hogy létezik 7 furcsa női tulajdonság, amit a férfiak nagyon vonzónak találnak

Jó néhány pont olyan, amiről eddig azt gondoltuk, hogy nem igazán nyerő dolog.



Előfordul, hogy a tökéletlenség nemhogy csökkenti, hanem inkább növel a vonzerőt. Némelyik szégyellnivaló vonásunk akár még csábító is lehet a másik nem számára.

Összegyűjtöttünk hét – tudományos alapú – példát arra, amikor a vonzerő nem mindig a tökéletességben rejlik.

1. Izzadtság

Amikor valaki nem csak a konditeremben verejtékezik, az bizony nagyon kínos tud lenni. Az ember összesen több mint egymilliárd szagot képes megkülönböztetni. Noha az izzadtság nem tartozik a legkellemesebbek közé, sokat elárul az érzéseinkről. Tudósok szerint „a boldogság szaga” kifejezetten fertőző, és ha megérezzük, mi is pozitív érzésekkel töltődünk el.


2. Ragályos nevetés


A pszichológusok szerint, ha olyasvalakivel találkozunk, aki megnevettet minket, a vele való romantikus kapcsolatnak valószínűleg pozitív lesz a kicsengése, hiszen rengeteg nevetésben, pozitív érzelmekben lesz részünk.


3. Szemüveg


Hölgyek! Mostantól ne csak olvasáshoz viseljenek szemüveget! Ugyanis tudósok bebizonyították, hogy a férfiak vonzóbbnak és szexisebbnek találják a szemüveges nőket.


4. Világos csíkok a bőrön, a pántok helyén


 

A lebarnult bőrön látható fehérebb területek még csupaszabbnak tűnnek. Vonzzák a férfiszemeket. Sőt, a férfiak szabályosan kényszert éreznek, hogy megérintsék et a lágy bőrfelületeket.


5. Zilált haj


A kusza fürtök, a természetes hullámok, vagy a kissé zilált konty olyan érzetet kelt a férfiakban, hogy bátran beletúrhat ölelés közben. És persze az ilyen frizura jóval természetesebbnek is hat, mint amikor a hölgy haja be van lőve, és egy liter hajlakkal van rögzítve.


6. Festetlen arc


Tudósok arra az eredményre jutottak, hogy a férfiak negyven százaléka előnyben részesíti, vonzóbbnak találja a természetes szépséget, vagyis a make-up mentes nő arcot.


7. Pocak


Egy kis hastáji zsír a férfiak szemében állítólag pluszpontot jelent. Tudományosan megállapították, hogy a vonzalom legfőbb mozgatórugója a test méretaránya. Egy vizsgálat során a tudósok kimutatták, hogy a „homokóra” típusú nők képének nézegetése több impulzust generált az agynak azon részében, ami az örömérzetért felelős.


7+1, azaz a ráadás

Egy férfi szemében az a legeslegvonzóbb nő, aki nem használ make-upot, zilált a haja, és elcseni a tányérjáról az ételt.

Müller Cecília figyelmeztetést adott ki minden állampolgárnak

 


Egy hete folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, de az elhunytak száma szinte változatlan, csak egy-egy esetet regisztrálnak - nyilatkozta az MTI-nek az országos tisztifőorvos, aki az alacsony halálozási arányt azzal magyarázta, hogy most leginkább a fiatalok körében terjed a vírus, ezért a betegség lefolyása jellemzően enyhe

Vasárnapra 292 embernél mutatták ki a koronavírust, ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, de a betegségnek az elmúlt 24 órában nincs halálos áldozata.

A MEGBETEGEDÉSEK SZÁMA AZ EGÉSZ VILÁGON EMELKEDIK, A JÁRVÁNY MÁSODIK HULLÁMÁNAK IDEJÉT ÉLJÜK

- jelentette ki.


Mint mondta, az esetszámok főként a külföldről való behurcolás és a közösségi terjedés miatt emelkednek, ezért szeptember elseje után meg kell akadályozni a behurcolást, és fontos, hogy csak egészséges ember menjen közösségbe.

Hangsúlyozta azt is, hogy megnőtt az egyéni felelősség a járvány elleni védekezésben. Továbbra is be kell tartani az alapvető higiénés szabályokat, mert azok fontosak a vírus terjedésének megakadályozásához. A maszkviselés az üzletekben és a közösségi közlekedésben kötelező, de mindenhol javasolt, ahol nem tartható a másfél méteres távolság - tette hozzá.


Dr Papp Lajos egyszer "feltámasztott" egy fiatal kétgyermekes édesanyát..



 „1991-ben vagyunk, egy fiatal, kétgyermekes családanyáról van szó. Mikor hozzám, a műtőbe behozták, a szíve már megállt. A kérdés itt nem az volt, hogy vajon meghalt-e, hanem hogy mikor halt meg. Tudniillik, miközben a műtőbe szállították, nem volt náluk olyan ellenőrző műszer, amellyel az életfunkciókat követni tudták volna. Elkezdtük az újraélesztést. Ezt természetesen – ugyanúgy, mint a szívműtéteket – nem egyedül végeztem, ez egy tíz-tizenkét tagú csapat munkája, amely csapatnak én vagyok a kapitánya. Negyven perces megfeszített munkával sem tudtuk az életfunkcióit beindítani, azaz a halálból valahogy visszahozni. És én, a kapitány azt mondtam – miközben Istennel és a világgal pereltem –, hogy: akkor most elhagyjuk a hajót.

A miérteket kerestem. Miért kellett ennek a fiatalasszonynak meghalnia és két gyereket árván hagynia? Ennyit ér a tudományom? Most mit tegyek, Istenem? Már kihúzták a csövet a légcsövéből, már az utolsó fázis lett volna, hogy az EKG-kontaktust megszüntessék, mikor kifelé menet a műtőből az ajtó kis kerek ablakán, nem is tudom miért, egy pillanatra visszanéztem. Ebben a másodpercben, mintha láttam volna valamit a monitoron, most már soha nem fogom megtudni, hogy ez egy utolsó szívmozgásból származó elektromos jel volt, vagy csak meglökték a lábát, és ez az elektromos zaj valahogy a monitoron megjelent. Mindenesetre ez a "jel" nekem elég volt ahhoz, hogy a hitem visszajöjjön, hogy él az illető, és hogy meg tudom menteni. Visszarendeltem a stábot, és elkezdtük a műtétet. El kellett felejtenünk, hogy több mint fél óráig eredménytelenül próbálkoztunk az újraélesztéssel. Valahogy el kellett hitetnem a stábbal azt is, hogy nem halottat operálunk. Felnyitottam a szívét. Akkor látszott, hogy az egyenirányító szelepek, a billentyűk olyan súlyosan károsodtak, tehát annyira beteg volt a szív, hogy valószínű ezért nem mutatott a gépen a monitoron semmilyen életjelt. Persze ez csak egy utólagos teória. A műtét alatt végig ott volt a levegőben az a kérdés, hogy: akkor most halottat vagy élőt operálunk? A műtét befejezése után hat órával beszéltem a hölggyel. Ennek már hét éve, és a hölgy azóta is él és jól van. Amint látja, borzasztóan veszélyesek mindenhol a dogmák, a beidegződések, de leginkább az élet és halál mezsgyéjén. 


Tarthatatlannak tartom azt, hogy az emberi életért való küzdelmet pillanatokhoz, percekhez kössék. Sok ember, érzésem szerint azért hal meg, mert az egyetemi tankönyvekben még mindig azt olvashatják az orvostanhallgatók, hogy három perc után nem érdemes újraélesztést végezni, mert az már maradandó agykárosodást okoz, és hat-hét perc után a szív sem újraéleszthető. Ezt a dogmát mindenki megtanulja és elhiszi, bár számtalan ellenpéldával találkozik élete során. Ezek természetesen a tudomány mai állása szerint megalapozott tételek, csakhogy tartok tőle, hogy a tudomány az élet számos területén vajmi keveset tud. Egy mondattal válaszolva a kérdésére, azt tudom mondani: nem érzem magam olyan tudás birtokában, hogy meg tudnám biztonsággal állapítani az élet végének és a halál kezdetének a pillanatát. Ezért aztán biztos elkövettem többször azt a hibát is, hogy halotton végeztem az újraélesztés manővereit.”

(Dr. Papp Lajos)

Még az utolsó lehetséges pillanat után is lehet egy pont, amikor minden megváltoztatható.

A szarvas így szólt: "Az Embernek megvan mindene. Több kívánsága nem lesz." Ám a bagoly azt mondta: "Nem így van. Tátongó lyuk..



A szarvas így szólt: "Az Embernek megvan mindene. Több kívánsága nem lesz." Ám a bagoly azt mondta: "Nem így van. Tátongó lyukat láttam az Emberben. Csillapíthatatlan sóvárgást. Ettől szomorú, ezért akar még többet. Megy tovább, és elveszi, amit megkíván... Míg a Világ egyszer azt nem mondja: "Nem vagyok többé, nem maradt mit adnom."

Kásler : Ha megjelenik az iskolákban a járvány, jöhet a digitális oktatás


Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni", idézi az MTI az emberi erőforrások miniszterét, aki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút.

Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez „passzoló eljárásrendet”, ami három dolog együttes teljesítését igényli - tette hozzá. A miniszter ezek között említette „a vírusnak a levegőn és a felületeken keresztüli terjedésének megakadályozását”. Ennek minden lehetőségét felsorolták, így azok teljesítése lehetséges. „Ehhez minden szakmai és anyagi támogatást a kormányzat megad”, mondta Kásler.

Úgy fogalmazott: „a tanévkezdés ennek megfelelően hagyományosan indulhat, azzal a többlettel, hogy ezeket a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”. Egyúttal figyelmeztetett arra,

kerülni kell a diákok nagy létszámú csoportosulását,

meg kell tartani a másfél-kétméteres távolságot,

szájmaszkot kell viselni,

és nagyon gyakran kezet kell mosni. 

Kásler Miklós azt valószínűsítette, hogy előfordulhatnak fertőzések az iskolákban egy-egy vagy néhány osztályban. Szerinte azonban rendkívül csekély annak a valószínűsége, hogy egy-egy iskola minden osztályában egyszerre alakuljanak ki fertőzések. Úgy véli,

HA A TÖBB MINT HÁROMEZER MAGYAR KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY KÖZÜL NÉHÁNYBAN MEGJELENIK A FERTŐZÉS, AKKOR EGY-EGY OSZTÁLY, KITERJEDTEBB ESETSZÁMOK ESETÉN PEDIG TÖBB OSZTÁLY VAGY AZ EGÉSZ ISKOLA ÁTÁLL DIGITÁLIS OKTATÁSRA.

Arról, hogy több mint tízezer, a hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző pedagógus kap egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatást, a miniszter elmondta: ők a többiekhez képest lényegesen nagyobb lelki és testi terhelésnek vannak kitéve, illetve a járvány idején folyamatosan foglalkoztak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy kijelöli azt a négyszáz hátrányos helyzetű települést, ahol a pedagógusok megkapják a bruttó 500 ezer forintos kiegészítő jövedelmet - közölte. Hozzátette, hogy az érintettek pályázat nélkül kapják meg az összeget. 

A 444 szombatonírta meg, hogy valójában egy uniós projektről van szó, másrészt a pedagógusok csak „többletfeladat ellenében” kapják meg ezt a pénzt. A felhívás szerint

a tanároknak élményszerű oktatási környezetet kell biztosítaniuk, több digitális eszközt kell használniuk,

erősíteniük kell a digitális kompetenciákat, kiemelten kell figyelniük a közösség újjáépítésére,

be kell építeniük a tanmenetbe a digitális oktatás idején feldolgozott tananyagot, ezt át kell ismételniük,

kezelniük kell az egyéni problémákat,

a tankerület pedig a KRÉTA nevű online rendszerben követi majd, hogy a tanárok megfelelő szemlélettel tartják-e az óráikat.

Kásler Miklós a mai interjúban erre úgy reagált, hogy „az ellenzéki sajtóban megjelent információkkal feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között”.

Félelmetes képek a tegnap Szombathely és Győr fölött áthaladt szupercelláról

🌩Ez a szupercella robogott át Szombathely és Győr felett! Képek és videók friss cikkünkben👉https://www.idokep.hu/…/kepes-videos-osszeallitas-a-szuperc… Bercsényi Miklós, Mik1ce, Ogre001, Kovács Natália - Köszönjük az elképesztő fotókat!







Márk nagyon kiakadt, és az összes pics@nadrágos lánynak üzent.. Tízezer fölött tart a vele egyetértők száma



Molnár Márk: 

Kedves Rib@ncok!

Igen, értjük, hogy szeretitek a nyarat mert ilyenkor eggyel több okot tudtok a rib@nckodásra - mondván, hogy "meleg van" - de azért ezt mégsem kéne. S igen, azt is értjük, hogy a többségetek közönséges escort k@rva és fogalmatok sincs az erkölcsi tartásról, de azért így kilépni az utcára azért nem vall túl sok észre...

Anyuci (aki nyilván legalább akkora rib@nc, mint Ti) nem mesélte el, hogy vannak ruhák, amikben nem lépünk ki az utcára, vadidegen emberek közé?! Nem mondta, hogy bizonyos göncök nem az utcákra valók, hanem csak arra a 10 másodpercre, amíg becsábítod velük a párodat a hálószobába?! Ilyeneket nem mesélt?!

Na, nem mintha olyan prűd vagy szende lennék, de azért ez még itt mindig Magyarország és nem Svájc! Ez itt nem Olaszország, ahol annyira szabadosak az emberek, hogy az erkölcstelenség szinte család tradíció!

Provokáljátok itt a pasikat aztán meg még Ti vagytok felháborodva, ha valamelyik alul iskolázottabb állampolgár jól megerőszakol benneteket. Ti mentek ki így az utcára és mi vagyunk a sz@xisták?! Nem is értem, hogy miért vagytok ennyire túlöltözve... Miért nem egyenesen bugyiban villogtok, vagy anélkül. A legszomorúbb, hogy a többségetek annyira fogyatékos, hogy simán ki is nézem belőle, hogy ezt egyenesen jó ötletnek tartja... 👏👏

Mégis, hova süllyed még ennél mélyebbre a nőiesség?!

Ma már alig van normális lány, aki nem porn@s k@rva, akin nem ment végig Woodman papa a haverjaival vagy aki nem Svájcban vagy Ausztriában "csak táncol". Mindenetek szarrá van tetoválva, operálva s tényleg ma már csak a szemetek színe az eredeti és még Ti álmodoztok Igazi férfiról?!

Mást se hallok, mint, hogy "...nincs normális pasi..." - de kérdem én: Miért?! Szerinted érdemelnél egyet?! Szerinted meg tudnál tartani egy normális pasit?! Mi mást tudsz felajánlani a testeden kívül, meg az ablakban kibiggyesztett s@ggeden felül?!

Szánalmasak vagytok.

S még csak nem is zavar benneteket...😒😒



Erőteljes jelek, hogy a szervezetednek nagyon szüksége lenne D vitaminra



A D-vitamin egy zsírban oldódó vitamin, melynek nagy szerepe van a csontok kalciummal való ellátásában, valamint az erős immunrendszer fenntartásában. Normál körülmények között, szervezetünk ezt a vitamint az élelmiszerekből és a napfényből nyeri.

Ha azonban bizonyos külső hatások következtében szervezetünk nem jut elég D-vitaminhoz, akkor szervezetünk különböző módon jelez számunkra, csak figyelnünk kell az alábbi jelekre.

 

1. Ha fejünk hangsúlyozottan izzadni kezd, ez egy jele lehet annak, hogy D-vitaminhiányban szenvedünk. A szakirodalom az újszülött babák fejének izzadását is e hiánnyal magyarázza. A felnőtteknél a fej túlzott izzadása ellentétben a test többi részeivel, szintén erre utalhat. Ha ezt tapasztaljuk, minél előbb forduljunk orvoshoz a pontos diagnózis megállapítása érdekében.


2. Ha fájnak a csontjaink, szintén erre utaló jel lehet, mivel ilyenkor akadályozva van a csontok kalciummal való ellátása, és ez a csontok gyengülését eredményezi. Ilyen esetben szakorvos által előírt D-vitaminkúrát kell tartani, hogy megelőzzük a csontritkulást.


3. Az izomfájdalom is a D-vitaminhiány tünete lehet, hiszen nem csak a csontokra van negatív hatással, hanem az izmokra is, Ilyen esetben könnyen elfáradnak izmaink és sokáig tart a regenerálódásuk is.


4. Fáradságot és gyengeséget is érezhetünk D-vitaminhiány esetén. Bár ezt sokszor hajlamosak vagyunk a stresszes életmódunk számlájára írni, a szakemberek megfigyelései szerint, a D-vitamin pótlásával kiküszöbölhetőek ezek a panaszok.

 

5. A gyenge immunrendszer is a D-vitamin hiányának a számlájára írható. Még az antibiotikumos kezelések elődjeként, az akkori orvosok a tuberkulózis kezelésére a napfény terápiát írták fel betegeiknek, nem kevés sikerrel.


6. Ha lassan gyógyulnak az ütések okozta sebek, ugyancsak D-vitaminhiányra gyanakodhatunk. A kellő mennyiségű D-vitamin ugyanakkor jó hatással van a vércukor és a megfelelő koleszterin szinten tartására is.


7. Ez a hiány hajhullást is eredményezhet. Ilyen esetben a hajszálak elvékonyodnak, töredezetté válnak és hullani kezdenek.


8. Nyugtalanságot és depressziót is okozhat a D-vitaminhiány. Szervezetünk, miután feldolgozza a D vitamint, dopamint és szerotonint termel, mely az agy helyes működéséhez szükséges. Ha nincs megfelelő D vitamin ellátás. akkor lép fel a nyugtalanság és a depresszió, sőt súlyosabb esetekben akár a szkizofrénia is.


Mindezek tudatában, ha észleljük magunkon a fent leírt tünetek valamelyikét, forduljunk orvoshoz, hogy a megfelelő D vitamin adaggal minél előbb kiküszöbölhessük a problémát.

Ezt a halat imádják úgy a magyarok..bemutatom a Hekket



Ezt a halat szeretik annyira a magyarok. Mire hazánkba kerül, 1-2 èvet hűtőházban tölt. 400 mèteres mèlysègben èl, csak táplálkozni jön fel 100-200 mèterre. Ragadozó hal. Ő a HEKK.

Az európai hekk (csacsihal) nem más, mint az argentin partok közeléből származó, tőkehalak családjába tartozó tengeri csuka. A hekk nem magyar és nem is balatoni! A 60-as, 70-es években hazánkban már jelen lévő hekk feltételezhetően a magyar édesvízi halak exportja következtében fellépő készlethiány pótlása, illetve a keszegfélék árának növekedése miatt jelent meg. Rendkívül könnyű elkészítése miatt hamar közkedvelt halétellé vált hazánkban is, emiatt is sütötték, illetve „hagyomány” miatt sütik a mai napig a balatoni büfékben, a strandokon és az éttermekben a Dél-Atlanti óceán partja mentén a Földközi-tengeren, az Észak-Skandinávián és Izlandon át egészen Észak-Afrikáig nagyüzemben halászott tengeri ragadozóhalat.

Kilakoltatja az unokáját Pécsi Ildikó. Hiába lettek most jóba, a per folytatódik



 Szűcs Lajos temetésén, tíz év után újra közel került egymáshoz unoka és nagymama, a hírek is arról szóltak, hogy Pécsi Ildikó és Csabi kibékültek. Ám most úgy tudni, a pert ez nem befolyásolja.

Hosszú ideje húzódik az ügy, ami Pécsi Ildikó fia és volt felesége, Pártos Csilla válása miatt robbant ki. Évek szálltak el, tárgyalások sora van már mögöttük, ami nagyszülők és unoka között egy igen rideg kapcsolatot eredményeztek. 

Mivel a volt férj minden vagyonát édesanyjára iratta, így Csilla Pécsi Ildikóval kezdett jogi harcokba. A Bors úgy tudja, jelenleg egy Cseppkő utcai ingatlan miatt kell unokának és nagymamának szeptemberben megjelennie a tárgyalóteremben: itt élt ugyanis Pártos Csilla fiával - Ildikó pedig minden áron ki akarta őket lakoltatni. Bár Csilla már elköltözött onnan, Csaba azóta is ott lakik.

Úgy tűnik tehát, hogy még egy ekkora tragédia, Szűcs Lajos halála sem tudta teljesen kibékíteni a családtagokat egymással, és arra sarkalni, hogy végre lezárják a viszályukat.

A kis Csabi édesanyja nagyon szorít, hogy rendeződjön a viszonyuk. Úgy gondolja, hogy ahol egyszer szeretet volt, az nem múlik el soha, vagyis hisz benne, hogy van remény, hogy normális nagymama-unoka viszonyba kerülnek. Ez mindkettejüknek jót tenne, főleg így, a gyász időszakában

– mondta egy, a családhoz közel álló ismerős a Borsnak.

Mindennapjaink mérge az étolaj. Azaz mi van a palackban?



Sokan hiszik még mindig azt, hogy az étolaj elengedhetetlen kelléke a sütésnek főzésnek, azonban nem is sejtik, hogy mit is tartalmaz valójában. A következő cikkben sorra vesszük azokat a dolgokat, amik rádöbbentenek arra, hogy hanyagolnod kellene az étolajat.

Az étolaj lett minden napunk mérge, hihetetlen, hogy mit tartalmaz az étolajas flakon 

Sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy valakinek az egészsége leromlik, hirtelen és minden látható ok nélkül. Ilyenkor az illető általában elmondja, hogy nem iszik, nem dohányzik, észszerűen táplálkozik és nincs elhízva. Talán még sportol is, ha nem többet, de hetente egy órát. Az életmódjában nincs semmi szélsőséges és még vitaminokat is szed. 

Miért lett beteg?

Mitől gyulladt be egyik-másik testrésze, mitől lett allergiás vagy éppen pajzsmirigy alul vagy túlműködése? Nem egyszerű az ilyenre válaszolni, mert néha olyan helyről éri támadás immunrendszerünket vagy sejtjeinket, ahonnét teljesen biztonságban éreztük magunkat… Például az ismert egészségesnek hitt étolaj flakonjából…Egy élelmiszer mérnökolvasó küldött egy levelet és két képet.

Ezeket szeretném megosztani veletek, mert számomra megdöbbentő volt, pedig azt hittem, én már mindent láttam az élelmiszeriparban. A finomított étolajról kellene, hogy tudjunk pár dolgot, mielőtt lelkesen azt mondanánk, hogy “El se tudnám képzelni, hogy mással főzzek!”

Tudod hogyan készül egy flakon olaj, amit a TV reklámokban úgy tálalnak nekünk, hogy a faágak végén lógó bogyóból közvetlenül az üvegbe csepeg a drága nedv? Hát nem egészen így. A közelmúltban egy közeli falu olajpréselő üzemében voltam, ahol hosszabban sikerült beszélgetnem a főnökkel. Megmutatta az eljárást elejétől a végéig, majd csodálkozott, hogy én az olajprésből kifolyó, általa használhatatlannak minősített olajból vettem egy üveggel. Azt mondta, hogy a feleségem ki fog dobni vele együtt, mert zavaros és rossz a szaga. Abban igaza volt, hogy zavaros, de az illata olyan volt, mint a friss napraforgó magoké. Nagyon kellemes. 

Nagyjából úgy készült, ahogy az ábra mutatja. Rövid beszélgetés után felajánlotta nekem az olajpréselő gépet eladásra, mert azt mondta: nincs ebben üzlet. Amikor az után érdeklődtem, hogyan készül az a csillogó változat, amit üvegekbe töltenek, csak homályos magyarázatokat adott, de már akkor sem voltam vevő erre a változatra.


 Az alábbi képen látható ábra megmutatja, mit vesz Ön a boltban, amikor a megszokott, csillogó repce, napraforgó vagy olíva olaját szerzi be. Egy kémiai labor teljes arzenálját bevetik annak érdekében, hogy sikerüljön 20% extra olajat kinyerni a magból, amit korábban a takarmányba kevertek. Ennek érdekében például a képen jól látható, hogy a hexánnal kezelt őrlemény maradéka tisztítatlanul kerül a takarmányba.

 

Az olajat aztán mindenféle módon “kezelik”, hogy olyan legyen, amit a háziasszony szeme elvár. Savazzák, lúgozzák, színtelenítik, szagtalanítják, és megpróbálnak belőle minden méreganyagot kiszedni, amit előtte pár perccel belekevertek. Sikertelenül.

Mire használják ezt a szennyezett olajat?

Amellett, hogy te is ezt veszed meg és ebben sütögeted a pecsenyédet, mert a reklámok szerint egészségesebb mint a zsír, belekerül szinte minden ipari péksüteménybe, ez a margarinok alapanyaga, sőt ebben úsznak a heringek az olajos halas konzervekben. Mivel sokkal kevésbé romlandó, mint a nyers vagy szűz változatai, a konzervipar is ezt használja. Ebből készülnek azok az olcsó “sajthoz hasonlító tárgyak”, amikkel a pizzériák meghintik az ételeiket és amivel az olcsó, házhoz szállított ebédek gyártói is dolgoznak. Még mindig nincs ötlete a felvezetésben említett problémára?

Megtalálták a pár napja eltűnt Barbit.. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a legszomorúbb dolog következett be


Augusztus 22-én a Demone temetkezés vállalat facebook oldalán megtalálható volt, hogy Csallóközaranyos határában a Dunában egy fiatal ismeretlen női holtestet találtak. A országos polgárőrség csapatát nem hagyta az ügy nyugodni, ezért úgy döntöttek, hogy próbálnak segíteni a hatóságoknak a ismeretlen holtest személyazonosságának felkutatásában. Nem egész egy óra alatt a magyarországi ,,Eltűnt emberekért” Facebook csoport és a ,, Kulcsár kutató - Mentő kutyás szolgálat” alapítvány együttműködésével beazonosítottuk az ismeretlen holttestet! Augusztus 19-én Győrből eltűnt B. Barbara holteste volt. 

Csapatunk vezetője felvette a kapcsolatot a hozzátartozókkal a magyarországi és a Szlovákiai nyomozókkal és segíti majd a két ország közti gyors kapcsolat váltást. Sajnos csapatunknak ebben a hónapban már másodszor sikerült ilyen gyorsan együttműködni határon túl is, amiért a hozzátartozók és a rendőrség alkalmazottjai is hálásak voltak. Sajnos mind két esetben szomorúan végződött a dolog... Az ügy felderítése mind két esetben nem egész egy órát vett igénybe számunkra! A magyarországi kereső csapatok ezek után úgy döntöttek, hogy ilyen gyors és sikeres akciók után határon túli együttműködés szülessen. A hozzátartozóknak ezúton is szeretnénk őszinte részvétünket kívánni, Barbara nyugodj békében 🖤

Felveheti velünk a kapcsolatot, ha bármilyen informaciója van, vagy tanúja volt bármilyen illegális tevékenységnek!

A polgárőreinkkel találkozhatnak tényleg bárhol, ha szükségük van rájuk bátran szólítsák le őket. Mindent megteszünk az önök biztonságáért!

Szigorít az OTP, készülnek a második hullámra, ezért EZT vezetik be mindent bankjukban



Az OTP Banknál azt tapasztalják, hogy a vírus kitörése óta durván 75 százalékára esett azok száma, akik a fiókokban intézik ügyeiket, vagyis akik korábban fiókba jártak, azoknak a negyede online intézi bankügyeit.

A személyes bankolás biztonsága érdekében az OTP számos megelőző intézkedést tett, plexifalat szereltek fel a pultoknál, gyakrabban takarítanak, kézfertőtlenítőket helyeztek ki, betartatják a távolságtartási szabályokat. Készülve a második hullámra, a legnagyobb lakossági banknál további megelőző intézkedéseket tesznek. A járvány fékezése érdekében tett konkrét intézkedések között eddig csak kérés volt a maszk vagy kendő viselése,

Szeptember elsejétől kötelezővé teszik a maszk használatát az OTP-fiókokban, ahogy az az üzletekben is megszokott. 

A Coop-ban vásároltam ma.. A fizetés után otthon jött a meglepetés ahogy megnéztem a blokkot



Budapest, 7. kerület, Szondi/Vörösmarty sarok, Coop. Ez lett volna a 3. alkalom, hogy át akarnak vágni. Először csak 50 forint volt a kérdéses összeg. Múltkor egy Cappy narancslénál már 80 forinttal fizettem volna többet. 

Most már nem szaroznak, ~230 forinttal volt több a kasszánál a sonkácska..! Az első kettő alkalommal nem az összeg miatt szóltam nekik, hanem az elv miatt. Viszont amikor kb. 70%-al akarnak valamiért többet kérni, azért az már kicsit bántó. És még a pénztárosnak áll feljebb, hogy “fel tartom a sort”...! Ez szerintem undorító. Én még csak észreveszem, hogy valami nem stimmel, viszont a mögöttem álló 3 öreg nénike nem hinném, hogy el fog kezdeni a vásárlás után mazsolázgatni a blokkon..! 

Vajon egy nap mennyiszer 20-30-50 forint plusz jön így össze nekik?!

Megfertőződött Hollik István. Pozitív lett a tesztje

 

Pozitív lett Hollik István koronavírus-tesztje, így elővigyázatosságból minden programját lemondta, és azonnal karanténba vonult - írta ki a politikus a Facebook-oldalára. Egy szombati magánrendezvényen vett részt, minden kontaktját leadta a hatóságok felé.

“Engem is utolért a koronavírus. Hétfőn és kedden rosszul éreztem magam, ezért a következő napok találkozóira és elsősorban a Tranzit Közéleti Évadnyitóra figyelemmel azt tartottam felelős magatartásnak, ha teszteltetem magam. Ez sajnos pozitív lett, így elővigyázatosságból minden programot lemondtunk, én azonnal karanténba vonultam” - posztolta Hollik István a Facebook-oldalán.

A Fidesz kommunikációs igazfatója azt írta: múlt szombaton részt vett egy magánrendezvényen a szabályok szerint minden kontaktomat leadtam a hatóságok felé. Ez érinti több kormánypárti politikustársamat is - írja.

"Köszönettel tartozom a járványügyi szakemberek profi, gyors és együttműködő munkájáért. Nyáron nem jártam külföldön és minden szabályt betartottam. Ebből is látszik, hogy a vírus itt van és fokozott figyelmet kíván mindenkitől. Vigyázzunk egymásra!- tette hozzá.

Hollik István jelezte: a karantén szabályait betartva természetesen dolgozik tovább.

Hatósági házi karanténba került Gulyás Gergely


Egy múlt hét szombati szabadtéri magánrendezvény egy résztvevőjének koronavírus tesztje pozitív lett. Mivel a rendezvényen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Balázs miniszterhelyettes is jelen volt, ezért szerdától mindketten hatósági karanténban tartózkodnak - közölte a Miniszterelnökség.

A Miniszterelnökséget vezető miniszteren szerdán elvégzett koronavírusteszt eredménye negatív. A hatósági karantén megszüntetésére, a pénteki kormányülésen való részvételre és az azt követő Kormányinfó megtartására csak a pénteki második koronavírusteszt negatív eredménye esetén kerülhet sor - írják.

Szakított Curtis és a barátnője. Ezt a nyilatkozatot adták ki 1 perccel ezelőtt


 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

🇭🇺🇬🇷 🧿my boy Doncsi💙 (@krisztike.09.26) által megosztott bejegyzés,

A leghumorosabb esküvői videók, amik nem a tervek szerint alakultak


Életünk elvileg legszebb napján totálisan idegesek vagyunk, és feszültek, de egyben félünk is, hiszen a nagy tömeg előtt kell majd beszélnünk. Vegyesk érzések járják át az embert, egészen addig a pillanatig,míg meg nem látja a másik felét.. Akkor minden elmúlik, és csak a szerelem tiszta érzése marad. De mi van akkor, ha porszem csúszik a gépezetbe? EZ :

 

Szorul a hurok Csenge gyilkosának nyaka körül. Használhatatlannak hitt telefon rejti a szörnyű titkot, amit most megtaláltak


Nem várt fordulatot hozhat egy használhatatlannak hitt mobiltelefon a brutális kegyetlenséggel megölt K. Csenge (†17) ügyében.


Már három éve annak, hogy a védtelen lányt először bántalmazta, majd fejjel lefelé egy vízaknába dobta a gyilkosa. Csenge halálát fulladás okozta. Az országos közfelháborodást kiváltó eset következő tárgyalása négy nap múlva lesz, ahol több szakértő is beszámol arról, mire jutottak vizsgálataik során.


A Blikk információi szerint akár komoly fordulatot is hozhat az ülés, az egyik szakértőnek ugyanis sikerült kinyerni Csenge telefonjából az adatokat, miközben eddig mindenki úgy tudta: a készülék használhatatlan, miután az elkövető Csenge után dobta a vízaknába. Úgy tudjuk, a fiatal lány édesanyja többször is kérte a hatóságokat, hogy nézzék át gyermeke mobilját, ám a szavaira mindig az volt a válasz: a készülék tönkrement.


– Valóban, eddig mindenki úgy tudta, a mobil tönkrement, ezért számunkra is nagy meglepetés volt, amikor kiderült, hogy mégis tudnak vele kezdeni valamit, mi több, fontos információkat rejthet. Ezek az adatok alapvető fontossággal bírnak az ügyben, Csenge utolsó óráiról így nagyon pontos képet kaphatunk.


A másik nagyon fontos információ, hogy a telefon nem Csengével egy időben került a vízbe, hanem utánadobták. Ez pedig az jelenti, hogy az elkövető nem hirtelen felindulásból cselekedett, hanem módszeresen minden nyomot el akart tüntetni – közölte, dr. Lichy József, aki Csenge családjának jogi képviseletét látja el.


Mint ismeretes: Csenge 2017 szeptemberében B. Rolanddal (22) találkozott. Másnap holtan találták a fiatal lányt. A fiatalember állítás szerint ő nem bántalmazta Csengét, teljesen véletlenül talált rá eszméletlen állapotban egy erdei úton, majd úgy megijedt, hogy a vízaknába dobta.


A közelmúltban az üggyel kapcsolatban felbukkant egy műkörmös is, aki szintén fontos információkkal szolgált a hatóságoknak. Ő világított rá arra is, hogy Csengének nem volt műkörme, így a halála után az ujján talált piros foltok nem festéknyomok voltak, hanem vér.

"Nyugger, ne szavazz, úgysem élsz már sokáig - így üzent a Momentum alapítója a nyugdíjasoknak


 Maradjanak otthon, ne szavazzanak, ne szóljanak bele a közügyekbe az öregek, mert nem értenek hozzá úgy, mint a momentumos fiatalok, és úgyis nemsokára mennek a föld alá – nagyjából ez az üzenet kristályosodik ki a Momentum alapítójának internetes zöngeményéből. Kádár Barnabás nem érti, miért mennek, miért mehetnek egyáltalán szavazni azok, akiknek már úgyis minden mindegy.

A kis Kádár dörgedelméből éppen csak az maradt ki, hogy mindjárt segítsük is át a túlvilágra a buta nyugdíjasokat, mert csak láb alatt vannak, akadályozzák a momentumosok kiteljesedését, világmegváltó haladását…  

A momentumos Kádár Barnabás kikéri magának, hogy az idősek döntsék el az ő jövőjét. Felháborodott hangú Facebook-posztjában a lengyel elnökválasztás sajnálatos eseményei kapcsán (a konzervatív Duda győzött Soros és a nyugati ballibek közös jelöltje ellen) arra a mélyenszántó következtetésre jut, hogy az időseknek nem kéne szavazniuk. Hiszen Lengyelországban az öregek sokkal nagyobb hányada voksolt a „populista” (értsd: a nép érdekeit figyelembe vevő, nemzeti elkötelezettségű, nem világproletár) jelöltre, mint fiatal. Tehát az öregek döntenek a fiatalok jövőjéről, holott a voksolás következményeit jó részük már meg sem éli. Tudniillik hamarosan elhaláloznak.

Már a bejegyzés címe is mély humánumról, tisztelettudásról, bölcsességről, az idősebb korosztály megbecsüléséről árulkodik: 


MIÉRT AZ IDŐSEBBEK DÖNTIK EL A JÖVŐNK?

Kádárt nemcsak Duda sikere miatt bosszantja a nyugdíjasok szavazása, hanem Trump megválasztása, a Brexit és Orbán Viktor harmadik kétharmada miatt is. Szerinte mindegyikről ezek a matuzsálemek tehetnek. Szomorkodásához táblázatot is mellékelt, amelyen az látszik: a fiatalok (18-29), illetve az idősek (60+) mekkora hányada szavazott rájuk.


Ilyeneket ír a dühbe gurult momentumos:


Kicsit leegyszerűsítve a populisták megnyerték az idősebb, szegényebb, vidéki és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat, míg az ellenzék tarolt a fiatal, tehetősebb, városi és iskolázottabb szavazók között. (…) Úgy nyernek pár százalékponttal a populisták, hogy a társadalom aktívabb és még évtizedekig termelő rétegei erős többséggel ki nem állhatják őket. Ugyanezt látom ráadásul a klímaváltozás, a környezetvédelem és sok más területen is. Ebbe pedig kódolva van a társadalom szétszakadása és a generációk közötti szolidaritás megszűnése. Bár óriási tabu övezi, ilyenkor bennem mindig felmerül az, hogy miért is van minden embernek ugyanúgy egy szavazata.

Természetesen nem szeretném elvenni senki választójogát. Ehelyett célravezetőek lehetnek olyan idősebbek által indított kezdeményezések, mint: 

– Ne menjen el szavazni, hanem hagyja inkább a fiatalokra a döntést, úgyis ők szenvedik meg majd a következményeit.

– Ha minden unokája másra szavaz, akkor lehet érdemes távol maradni az adott választástól inkább.

A helyzet roppant egyszerű, mindamellett nagyon ismerős.

Aki nem úgy szavaz, mint mi, az ne is szavazhasson. Vagy legalábbis lássa be magától (gyakoroljon önkritikát!), hogy mivel úgyis tökhülye és úgysem ért annyira a nagypolitikához, mint a momentumosok, ezért legjobb lesz veszteg maradnia odahaza a választás napján. Döntsenek csak a csillogó szemű, pattanásos kölkök! Elvégre egy 18 éves mindig sokkal okosabb, bölcsebb, mint egy 60 éves, ugyebár. Egy 18 éves kiskölök mögött több évtizedes tudás, tapasztalat, világlátottság van, szemben az életről még mit sem sejtő vénekkel – szűrhető le a következtetés a kis Kádár pompás eszmefuttatásából. 


Nyilván az ókori görögöknél és rómaiaknál is azért volt sokáig Vének Tanácsa, azért döntöttek ők a fontos kérdésekben, mert az életkor együtt jár a tapasztalatlansággal, az öregek butábbak, mint a fiatalok, ugye kis Kádár? 

Az ember tényleg csak ámul-bámul ezeken a madárcsontú kis süldőkön. Igen, a momentumos hülyegyerekekről beszélek. Az új szadeszosokról. Kezdték azzal, hogy a franciák érdekében megfúrták az olimpiai álmunkat. Aztán egyik emberük börtönnel fenyegette meg a nekik nem tetsző újságírókat. Majd a NATO beavatkozását kérték a magyar kormány megbuktatására, utána a határon túli magyar pártok ellenében román és szlovák pártok mellett kampányoltak, és a létükért küzdő kárpátaljai magyarok helyett az ukránokért aggódtak. Satöbbi.


Lassan írom, hogy mindenki értse, fiatalok és idősek is: a Momentum nevű formáció nem az új SZDSZ, hanem az új Lenin-fiúk. Szamuely Tibor édesgyermekei ők: pontosan ugyanannyi értelemmel, türelemmel, hazaszeretettel, könyörületességgel.


ROSSZ A KORUK

E sorok írásakor Kádár Barnabás posztja továbbra is kint van a Facebookon. Bocsánatkérés, önreflexió, sajnálkozás? Frászt! A ballib cselédsajtó pedig – mint minden ilyen balhénál – lapít. Nekik, a „Szakmának” nem hírértékű, hogy egy hatalomra törő párt alapítója azt akarja, ne szavazzon több millió magyar választópolgár, mert nem megfelelő a származásuk, társadalmi osztályuk, koruk. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk! A többi ellenzéki párt is mélán kussol.


Azért csak meg kéne kérdezni például Korózs Lajostól, a nyitott hasú betegek nagy szakértőjétől, ezek után elmegy-e szavazni, elvégre ő is vén, mint az országút. Vagy az önleláncolás nagymesterétől, Komjáthi Imrétől. Esetleg Vágó István kvízbohóctól… 

Kádár Barnabás nem érti, miért mennek, miért mehetnek szavazni az öregek. Az idős magyarok. Nagy- és dédszüleink. Hiszen nekik már úgyis mindegy, fél lábbal a sírban vannak. S Kádár szerint hülyék is, mint a föld. A kis Kádár dörgedelméből éppen csak az a megoldási lehetőség maradt ki, hogy mindjárt segítsük is át a túlvilágra a nyugdíjasokat, mert csak itt lábatlankodnak, akadályozzák a momentumos hülyegyerekek nagy világmegváltását, kiteljesedését. Hahó, idős magyar honfitársaim! Ugye, tetszenek majd emlékezni mind erre 2022-ben, a szavazóurnáknál? 

60 ezret nyertem kaparós sorsjegyen..DE ekkor jött az igazi fekete leves

 

Rájöttem, miért pont nekem volt ekkora szerencsém. 

Ma este 60 ezret kapartam le egy sorsjegyen. Mondanom sem kell, nagyon megörültem! Nem nagy pénz, de mégis a legnagyobb nyereményem. Nagyon izgatott voltam, amíg fel nem néztem, és meg nem láttam Glennt. Egy "hajléktalan vagyok" táblát tartott maga előtt, remegett a keze, és sírt, ahogy a fagyos szél marta az arcát. Lehúztam a kocsi ablakát, és felajánlottam neki, hogy meghívom egy forró kávéra. Vonakodva, de boldogan elfogadta. 

Amíg a kocsiban mentünk, megkérdeztem hol fog aludni, mire azt mondta, nem tudja. Felhívtam a szállókat, de mind teli voltak. Ekkor értettem meg, hogy miért én nyertem ezt a kis összeget. Talán nem véletlen, hogy a sors az én utamba helyezte le Glennt. Elvittem egy szép szállodába és a nyert összegből két éjszakát tudtam venni neki. Még sosem láttam felnőtt férfit így sírni. Azt mondta, egy angyal vagyok. Sokat nem tehettem, de tudtam, hogy új barátom Glenn, az estét biztonságban és melegben tölti.

Egy 62 éves férfi tolatni kezdett az autópályán, 3-as karambol lett belőle


Három autó ütközött össze szerda hajnali 5 óra környékén az M7-es autópályán Balatonvilágos térségében a Budapest felé vezető oldalon, a balesetet egy, az autópályán szabálytalanul tolató autós okozta.

A helyszíni szemle adatai alapján túlhaladt eredeti útvonalának lehajtóján az a 62 éves balatonendrédi lakos, aki járművét a leállósávon hátramenetbe kapcsolva próbálta meg korrigálni a tévesztést. A manőver során az autót részben a külső forgalmi sávba kormányozta, amit a mögötte szabályosan, de gyorsforgalmi utakat jellemző nagy sebességgel közlekedő két autóvezető is későn észlelt, így már nem tudták elkerülni az ütközést

– írja a rendőrség honlapja.

A tiltott manőver ez esetben súlyosabb tragédia nélkül, de így is hat személy sérülését okozva végződött, teszik hozzá.

Gulyás Gergely MINDEN nyugdíjast érintő bejelentést tett! Idén nem kapják meg ezt az anyagi támogatást


Gulyás Gergely MINDEN nyugdíjast érintő szomorú bejelentést tett! Idén sajnos EZT nem kapják meg a nyugdíjasok:

Az állami ünnep előtt rendhagyó helyszínen és időpontban tartottak kormányinfót, amin a nyugdíj témaköre is szóba került. A Privátbankár emlékeztetett, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly, hogy ilyenkor közölte, mit kapnak abban az évben az idősek, és ez most is kiderült, még ha nem is áll rendelkezésre minden adat. Kapnak kiegészítést az idősek.

Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, a forintnak 10 százalékkal kellene erősödnie, de szerinte ez nem reális” – mondta a lap kérdésére Gulyás a novemberi kiegészítésről.


Viszont az is kiderült, hogy rezsiutalványt idén nem kapnak a nyugdíjasok. A miniszter szerint az idei gazdasági folyamatok ezt nem teszik lehetővé.Forrás: https://mfor.hu/cikkek/makro/nem-kapnak-rezsiutalvanyt-a-nyugdijasok.html, 

Fékezés nélkül szállt bele a 17 éves lány az előtte álló buszba..A Rendőrök amikor meglátták mit szorongat a kezében, azonnal tudták..


Borzalmas, ami történt, a rendőrség közleményt is adott ki az esetről. 

A képet is közzétette a rendőrség, amin látszik a totálisan összetört kocsi, ami nagy sebességgel az előtte lévő buszba csapódott. Az autót egy 17 éves lány vezette, Katelyn Ray, aki azonnal meghalt.

Katelyn a testvéréért ment éppen, amikor megtörtént a tragédia.

A lány fékezés nélkül szállt bele a buszba, amin kisgyerekek utaztak, szerencsére közülük egy sem sérült meg. De hogy történt az eset?

A rendőrség közleményben értesített mindenkit, hogy legyünk nagyon óvatosak az utakon. Amikor a lányt kiemelték az összetört kocsiból, a telefonja még mindig ott volt a kezében. Éppen egy üzenetet írt, és emiatt kellett meghalnia ilyen fiatalon.

Ne használjuk a telefonunkat vezetés közben! 

Durva szavakkal bántják hazánk egyik legerősebb Nőjét " Nem vagyok benne biztos, mi lehet a lábai közt.." -és hasonlók


 Elképesztően durva és bántó megjegyzéseket kap Szandi, aki 22 évesen már világ- és Európa-bajnok, és két világcsúccsal az egyik legsikeresebb erőemelőnk. Néhányan féltik a lányt, mások most megszólaltak a védelmében.

Egy barnamedvét is elbírna Soós Alexandra, aki díjugratóból lett testépítő, aztán erőemelő-világbajnok. A százhatvanegy centi magas nő kétszáznegyven kilót képes mozgatni és abszolút elégedett nyolcvannégy kilós testsúlyával. Erről augusztus elején mesélt Szandi a Fókusznak, ami pedig ezután következett, arra senki sem számított.

-Tönkretette az életét

-Testképzavara van, pszichológushoz kellene mennie

-Úgy néz ki, mint egy férfi és nem úgy, mint egy 22 éves lány

-Borzasztóan néz ki, nem is nő, már inkább férfi, a hangján is hallatszik

-Gusztustalan, borzasztó

-Egy szép nő hogy tehet ilyet a testével? 

-Kár, hogy a párja partner ebben

-Lehet, hogy még nő, de anya már sosem lesz

-Nem az edzés, a különböző szerek tették tönkre, és ebben a környezete partner volt, szégyen

Ez csak néhány a több ezer hozzászólásból, amelyekkel Szandi megjelenését illették, az nlc hozzászólói között is akadt, aki nem hitte el, hogy valóban női bajnokról van szó. A szörnyülködéseknek se vége, se hossza, a legtöbben el is feledkeznek a 22 éves lány teljesítményéről, hogy a világbajnoki címével Magyarország hírnevét öregbítette. Ha mégis megemlítik, abban egyetértés van, hogy ilyen áron ez nem érte meg, sőt, akadnak, akik aggódnak Szanidért. 

“Mindenki, aki hallgat, szó szerint asszisztál ennek a lánynak a prognosztizálható tragédiájához, mert ennyi kemikália nem csak átalakít, kopaszít, szőrösít, pusztít és rombol – de öl is” – olvasható az egyik, sportolásra buzdító Facebook-csoport oldalán. -

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

Keresés ebben a blogban

Érdekes cikkek

Érdekességek

Ajánlott bejegyzések

Címkék