Itt a negyedik hullám kezdőpontja, szinte már be lehet írni a naptára, Rusvai lerántotta a leplet
Szinte már be lehet írni a naptárba is. Rusvai Miklós víruskutató szerint bár korábban úgy tűnt, hogy októberig meg lehet úszni a begyorsulást, eh…
Szinte már be lehet írni a naptárba is. Rusvai Miklós víruskutató szerint bár korábban úgy tűnt, hogy októberig meg lehet úszni a begyorsulást, eh…
ITT A VADONATÚJ MAGYAR RENDELET! EZEK A JÁRVÁNYÜGYI VÁLTOZÁSOK LÉPNEK ÉLETBEN 2021. AUGUSZTUS 19-től! >>>>> Rendeletet ad ki a korm…
"Na ezen most besz@rsz,behugy@zol!!!! Dehogyfelb@szod az agyad az tutti! A törtènet hozzà röviden! Nikit megkereste ma egyik ismerősünk,ho…
Ambrus Attila egész életére rányomta a bélyegét az, hogy az édesanyja másfél éves korában elhagyta őt, s ezt a sérelmet nem kevesebb, mint ötven éven…
Súlyos veszteség érte a Klubrádió közösségét. Bencze József hangtechnikus kollégánk életének 52. évében váratlanul elhunyt. Ott volt a Klubrádió …
Senki sem lesz boldog ha megtudja, hogy rákos de ha egy betegnek azt mondják, hogy már csak két hónapja van hátra, az a legrosszabb hír, amit valaki…
A női arcra alapvetően nem jellemző, hogy erősebb, feltűnő szőrszálakkal jelenjenek meg rajta. Ha mégis így van, lehet, hogy az idősödés okozza, m…
Álfal mögött és föld alatt rejtegette Lajcsi szörnyű titkát! A vizsgálatok során nem csak föld alatti kábeleket, de kartonfal mögé rejtett méretlen…
Szárnya kelt egy videó a Tik-tokon, ahol egy srác nevet azon, hogy a milliárdos Norbi fogai mennyire érdekesek..nézzék meg a videót : @ka…
A francia parlament hétfőn kora reggel elfogadta a Covid-igazolványról szóló törvényt, amely előírja, hogy egyebek mellett: - az éttermekbe, vonato…
Szörnyű baleset történt a autóúton Cserkasszi megyében. A kárpátaljai hatóságok megerősítették a tragikus hírt, miszerint a baleset során egy k…
Fájó szívünk nem talál vigaszt...Meghaltl Simon Mari színésznő.. 62 ÉVESEN ELHUNYT SIMON MARI SZÍNÉSZNŐ Simon Mari 1958. november 15-én született B…
62 ÉVESEN ELHUNYT SIMON MARI SZÍNÉSZNŐ Simon Mari 1958. november 15-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban kapott…
Minden állatbarát ellenzi a trófeavadászatot. Nehéz elhinni, hogy vannak olyan emberek, akik élvezik a veszélyeztetett állatok, például az orosz…
Kösse fel a bugyogóját és az alsógatyáját, aki a Balatonra megy étterembe! Nem volt annyira finom, mint amennyire drága volt. 7-en voltunk 5 felnőt…
Bogi és Gergő gazda kapcsolata szintet lépett az autóban. Gergő gazda nagyon megkedvelte Bogit, aki azon kívül, hogy külsőre is bejön neki, kiváló…
Szeptember második felében lesz a tihanyi mennyegző, Radics Gigi énekel a jeles eseményen. A tévés és a leggazdagabb magyar férfi esküvőjén Jennife…
Hosszú csend után ma reggel végre újra láthatták a nézők: Andrea a Mokka vendége volt, ahol elsősorban a járvány kapcsán faggatták a műsorvezetők. A…
Hetek óta lázban égett a jászberényi Pongrácz család: a három gyermek és a szülők is rettentően várták a balatoni nyaralást. Egy napig minden csod…
Csak 25 éves volt… Olyan fiú, akiért rajongtak a lányok. Mellette pedig piszkosul tudott gitározni. És még ma is megtehetné, ha 1993. július 10-é…
Információink szerint egy tizenéves testvérpár matraca sodródott el és borult fel. A rendőrök mindkét fiú holttestét megtalálták. Frissítés 2: info…
Matvey Zakharenko csak két éves, és még nem érti, hogy miért néz ki egy kicsit másképp, mint a többi gyerek. Talán már kezdi észrevenni, hogy vanna…
A BRFK befejezte a nyomozást. Közleményükben kiemelték, hogy az ügy iratait L.L. Junior volt élettársával szemben vádemelési javaslattal átadták az…
Felfoghatatlan tragédia ért egy háromgyermekes családot a baranyai Királyegyházán. Tíz nap alatt vesztették el Szandrát. A 27 éves édesanyát hasnyá…
Mai nap érkezik a szuperhold ,új fejezet nyílik mindenki életében - ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe - Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán…
A születés, és a megtermékenyülés egy olyan csoda, amelyet szinte alig lehet elhinni, ha belegondolunk, hogy ez mind sejt szinten történik. Olyan ap…
Gyakorlatilag folyamatosan mérgezed magad vele, ha eszed. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, az egészséges étrend milyen szoros összefüggésben áll…
Sok embernek szinte alig találják meg a vénáját a nővérek, ami nem feltétlenül az egészségügyi dolgozók hibája. Ez az új találmány egy infravörös fén…
Az eddigi rekord az iowai hetesikrek voltak. A McCaughey házaspár féléves gyermekeikkel. A Kansas állambeli újszülöttek a kilencvenhato…
Az alábbi videón látható amerikai nő anyja hét és fél hónapos várandós volt, amikor úgy döntött: megöleti kislányát. Ilyen előrehaladott állapotban …
Kisebbségiként folyamatos támadás alatt állt a családunk mindig.. Mert biztos csalnak lopnak a cigányok, onnan van pénzük, de az igazság az,hogy a fi…
Már 11 gyermeke van, de véleménye szerint ez még mindig kevés. A 36 éves anyukának egyetlen munkája van. Gyerekeket szülni. A házasságkötésük óta min…
Egy 4 hónapos kislány fulladt meg az ohiói Daytonban, miután a család kutyája ráfeküdt a picire. Az apuka éppen aludt, mikor a baleset történt, é…
Májustól már nem landolhatnak a kukában személyes adatokat tartalmazó papírok, dokumentumok. Nagy büntetés jár azért, ha például a szeméttelepen ró…